Első végzett hallgatóink az új továbbképzési szakon

Utolsó módosítás: 2020. június 26.

Sikeresen végeztek egyetemünk első „Alkalmazott bábjáték” szakirányú továbbképzési szak hallgatói.

 

2019 őszén indítottuk első alkalommal az „Alkalmazott bábjáték" szakirányú továbbképzési szakot.


A Bábszínházakban számos olyan fiatal bábművész dolgozik, akik nem rendelkeznek felsőfokú szakirányú végzettséggel, ugyanakkor a gyakorlati életben elsajátították a bábmozgatás különféle megjelenési formáit. Közülük számosan vannak, akik alapszíntű pedagógiai diplomával rendelkeznek, vagy egyéb felsőfokú alapképzésben részesültek. Kiterjesztettük a képzést olyan pedagógusi végzettséggel rendelkező gyakorló óvodapedagógus, vagy más területen tanító pedagógusok részére is, akik bábszakkört, vagy amatőr bábcsoportot szeretnének indítani, vagy a meglévő csoportjaikat szeretnék sikeresebbé tenni.


A záróvizsga, bizottság előtt, három részből állt:
- portfólió megvédéséből, annak prezentálásából;
- szóbeli vizsgából;
- és a jelölt saját szakmai tevékenységének bemutatásáról, valamint az önreflexióból.

 

A jövőben is várjuk a téma iránt érdeklődőket. Az interdiszciplináris tananyaggal, a magas gyakorlati órák számával támogatott tanulás során magas szakmai színvonalú fejlődési lehetőséget biztosítunk a jövendő hallgatóink számára is. A képzésre jellemző a sok-sok gyakorlat, valamint a gyakorlati tudásuk mellé elméleti ismereteket, mint színháztörténeti és színház esztétikai ismereteket, valamint dramaturgiai tapasztalatokat is megszerezhetnek. Megismerkedhetnek a bábszínjátszás elméletével, ugyanakkor a bábmozgatási készségük fejlesztése is cél. Jártassá válnak a bábkészítés módozataiban és a játéktér kialakításához szükséges ismeretekben egyaránt.

 


< Vissza