Alkalmazott bábjáték a Pszichológia Intézetben

Utolsó módosítás: 2019. szeptember 23.

Egyetemünkön 2018 decemberében együttműködési szerződét írt alá Dr. Liptai Kálmán rektor úr és Éry-Kovács András a Harlekin Bábszínház igazgatója.

Az együttműködés egy szakirányú továbbképzési szak akkreditációját és ezt követően indítását tűzte ki célul. Örömmel adjuk hírül, hogy sikeres akkreditáció után a szak elindult a Pszichológia Intézet gondozásában.
Az „Alkalmazott bábjáték" szakirányú továbbképzési szak célja, hogy megismertesse a képzésben résztvevőket a művészeti nevelés alapjaival, a művészetek személyiségfejlesztő hatásával, jó gyakorlatokkal, a bábművészeten keresztül. Az elsajátított módszerek nemcsak egy bábművészeti foglalkozáson, hanem bármely pedagógia és a pszichológia kompetenciakörébe tartozó foglalkozáson, sőt a közismereti tárgyak oktatása során is kiválóan alkalmazhatók. Az alkalmazott bábjáték módszertanával maga a megismerés, a tanulás folyamata is változhat, amikor nem pusztán agyunk racionális gondolkodásért felelős területeit használjuk, hanem az érzelmekért felelős területeket is, így a körülöttünk lévő világ megismerése élménnyé válhat kicsiknél és nagyoknál egyaránt.

 


< Vissza