Fulbright oktatót köszönthetünk Intézetünkben!

Utolsó módosítás: 2018. szeptember 12.

2018.szeptember első napjaiban érkezett meg az Eszterházy Károly Egyetem vendégoktatója, David van Dyke, aki decemberig kutatási, oktatási és tudománynépszerűsítési tevékenységekben egyaránt szerepet vállal majd karunkon.

 

Szeptember 10-én először köszönthettük az intézetben megérkezése után nem sokkal, ahol Dr. K.Nagy Emese dékán vezetésével a Pedagógiai Kar oktatóival történő együttműködés lehetőségeiről tartottunk megbeszélést. David az USA-beli Wheaton College egyetemi docense, gyakorló házassági tanácsadó, családterapeuta és egyben az ottani családterápiás intézet vezetője is.  A félév során 2 kurzust fog tartani külföldi hallgatóinknak, a kommunikációs készségek fejlesztése és konfliktuskezelés, valamint a házasságra és családi életre való felkészülés címeken. Körvonalazódott továbbá annak a lehetősége is, hogy a docens úr kutatásaiba a szélesebb közönség is bepillantást nyerjen, többek közt a Kepes György Szakkollégiumban és a Tudomány napi rendezvényen, ahol a családdinamika, rendszerszemlélet aktuális kérdéseiről tájékoztatja majd a jelenlevőket.

 

 


< Vissza